Monday, April 2, 2012

A Bodrogközben ismét

Nagyon vártuk már, hogy ismét fent lehessünk azon a csodás tájon. Most nem a hegyeket jártuk, hanem a Bodrogközben tettünk egy nagy kört egy kedves szakértő barátunkkal, ragadozó madarakat ellenőriztünk. Parlagi sasokat, hogy a fészek közelében vannak-e már. Természetesen csak nagyon messziről, mondhatni, távcsővel is alig látható távolságból, nehogy zavarjuk őket. A madaraka levegőben voltak, magasan termikeltek, igaz, már párban. Lassan jön a tojásrakás ideje és leülnek a fészekre.Három párt láttunk, abból az egyik pár kíváncsi volt ránk, és közelebb siklottak hozzánk. Érdekes volt látni, ahogy közelítenek felénk. Mozdulni sem mertünk.Egy vizes élőhelyet is sikerült útba ejtenünk, ahol a nádszegélyből megpillanthattuk a sok madarat. Nagy volt a hangzavar. Ez a legnagyobb dankasirálytelep a környéken. Volt pár lúd is, meg kacsák, a cankók több százan lehettek.Menetben a kocsiból láttunk fekete gólyát is.A Bodrog már kint volt az ártéren és több orvhalászt is láttunk, nagy hálókkal próbálkoztak a zavarosban. Vezetőnk ki is tessékelte őket. Ami még probléma a környéken, hogy a tűzgyújtási tilalmat nem igazán veszik komolyan, hatalmas területen tomboltak a lángok. A földtulajdonosok ezt a módszert gondolják a leghatékonyabbnak a tavaszi nagytakarításra. Nem sok fotó készült, de elmondhatom, egy percet sem unatkoztunk. Szép nap volt!Köszönjük a lehetőséget!
Nagyon korán indultunk, azt hiszem, 3-kor keltem
Egy kis vizes élőhely
Cankók
Laci barátom
Legalább ezer daru volt a kukoricás szélén
Felreppentek
Csodás madarak
Na ilyen tüzek voltak mindenfelé
Ő egy parlagi sas nagyon magasan
A kíváncsi parlagi
Ha jól gondolom, akkor ő egy hároméves tojó parlagi sas
A hím parlagi
Az orvhalászok!
Ők is párban mozognak:)
Egy kiégett fa az ártéren